Charles (Károly) Kosztolányi visszaemlékezése

1956-2016 - Magyarországról Franciaország felé

Olvassák el a Magyarországi Francia Nagykövetség által az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából Franciaországban befogadott magyar menekültek visszaemlékezéseit.

Charles (Károly) Kosztolányi visszaemlékezése

PNG1956-ban Kosztolányi Károly harminc éves, és épp börtönben ül államellenes összeesküvésért – valójában azért, mert megpróbált a kommunista hatóságoktól független cserkészmozgalmat szervezni, ráadásul – súlyosbító körülmény – osztályellenségként, egy régi nemesi család sarjaként.

Cellájába nemigen jut el a budapesti felkelés visszhangja, csak néhány jel utal arra, hogy valami szokatlan dolog történik: kintről szabályos időközönként lövéseket hallani, és az őrök sapkájáról egyszercsak eltűnik a vörös csillag, hogy átadja helyét a magyar zászló színeinek…

Miután november 1-jén kiszabadítják a felkelők, Károly abba a dél-magyarországi kis faluba igyekszik, ahol a szülei élnek. Néhány nappal később itt értesül a Budapestről érkező legutolsó hírekről: az orosz tankok visszatéréséről, a felkelők hősies ellenállásáról, a tragikus végkifejletről, a véres megtorlásról, a nép reményeiről…

Decemberben Károly visszatér Budapestre. Tudni akarja, visszamehet-e munkahelyére: a MÁV Anyagvizsgáló Intézetében dolgozott vegyészként, mielőtt börtönbe került. Amikor azt látja, hogy volt börtöntársait ismét letartóztatják, egyiket a másik után, megérti, hogy lassan rákerül a sor, és ha nehéz szívvel is, de el kell hagynia hazáját, amíg még van idő. 1956 karácsonyát tölti utoljára családja körében.

Baján, ahol ismerősök várják, csatlakozik egy csoporthoz, akik a jugoszláv határ illegális átlépésére készülnek. Mínusz tíz fok van és térdig érő hó. A csoportban gyerekek is vannak, még egy csecsemő is, akit szennyeskosárban visznek. Több óra alatt sikerül megtenniük a négy kilométeres utat a határig. Vakon haladnak előre. Azt mondták nekik, kövessenek egy csillagot, hogy ne tévesszék el az irányt.… de sűrű, fehér ködtakaró borítja be őket és takarja el előlük az eget…

Végül észrevesznek a ködben egy erdészkunyhót, tulajdonképpen egy előlük ködfátyolba burkolózott falu első házát. Tulajdonosa, aki magyar, akárcsak a határmenti kis falu számos lakója, megerősíti, hogy átlépték a határt. Károly épségben átért. Szabad.

De most merre tovább? A táborban, ahová a jugoszláv hatóságok összegyűjtötték a menekülteket, arra vár, hogy melyik ország fogadja majd be. Ez végül Franciaország lesz. Az ifjú Károly kicsit izgul, nagybátyja óva intette az ország kommunistáitól!
A meleg fogadtatás, amelyben Metzben részesül, gyorsan megnyugtatja. „Bárhol jártam, kedvesen fogadtak” emlékszik vissza. Ami Franciaországba érkezve leginkább megérinti az ifjú magyart, az az üzletek teli polcai és a sok-sok autó az utcán.

Károly beszél franciául: a családi hagyományoknak megfelelően még a bajai ciszterci gimnáziumban tanulta a nyelvet. Tolmácsként segít a magyar üggyel szimpatizáló ifjú tanárnőnek, Suzanne-nak, aki franciára tanítja a menekülteket. A két fiatal nagyra tartja egymást.

Amikor egy orvosi vizsgálat során foltot találnak Lároly egyik tüdején és kórházba kerül, Suzanne meglátogatja. Elmegy hozzá a vosges-i szanatóriumba is, ahova gyógyulni küldték, és ahol Károly 1959 februárjáig marad. A szanatóriumból kikerülő Károlynak Suzanne az, aki talál a végzettségének megfelelő vegyészi állást is a nancyi Geológusmérnökképző Főiskolán, amit megpályáz a nevében… és csak utólag árulja el neki! Károlyt behívják egy beszélgetésre, majd felveszik. Öt hónappal később Károly és Suzanne összeházasodnak. Az ifjú magyar menekült számára új élet kezdődik az országban, amely befogadta, Franciaországban, ahol oly kedves fogadtatásra talált.

1962-ben értesül édesanyja haláláról. A kommunista magyar hatóságok nem engedélyezik, hogy elmenjen a temetésre. 1981-ben sem engedik, hogy részt vegyen édesapja temetésén.

Végül csak 1986-ban kap ideiglenes, tizenöt napra szóló tartózkodási engedélyt Magyarországon, hogy részt vegyen egy külföldön élő magyar tudósok számára szervezett kongresszuson. Ekkor látja viszont szülővárosát és ekkor látogatja meg szülei sírját… „A kör bezárult, a száműzött hazatérhetett. Egyedül indult útnak, remegve, a behavazott mezőkön át, a jeges téli éjszakában; most a nyárban, autón, felesége és lánya társaságában visszatért szülőföldjére, amelytől a szíve mélyén soha el sem vált.”

JPEG

Megjelenés dátuma : 23/12/2016

Oldal tetejére